2023/1. szám

A világűrjogi szerződések és az Artemisz-megállapodás viszonya

TAKÓ Dalma
egyetemi tanársegéd (SZE DFÁJK)

A világűrjog egyre időszerűbbé és egyre fontosabbá váló, dinamikusan fejlődő terület, melyet nemzetközi szinten többek között öt nagy multilaterális nemzetközi szerződés, valamint egyre növekvő számú nem kötelező erejű, úgynevezett soft law anyag szabályoz. Utóbbiak közé tartozik az Egyesült Államok kezdeményezésére létrejött Artemisz-megállapodás, melynek aláírására 2020. október 13-án, a 71. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson tartott virtuális ceremónia keretében került sor. A dokumentum formáját tekintve úgynevezett egyetértési megállapodás, vagy idegen szóval memorandum of understanding (MoU). Mivel e dokumentumok egyre elterjedtebbek a világűrjog területén, egyes vélemények szerint elsődleges eszközt jelenthetnek a világűrjog továbbfejlesztésében. Ennek okán kiemelt jelentőséggel bír annak vizsgálata, hogy e megállapodások milyen sajátosságokkal rendelkeznek és milyen hatást gyakorolnak, vagy gyakorolhatnak a nemzetközi világűrjogra. A tanulmány az Artemisz-megállapodás elemzésén keresztül ezeket a kérdéseket kívánja vizsgálni. Ennek keretében a tanulmány először bemutatja a dokumentum létrehozásának körülményeit és formai sajátosságait, majd feltárja azokat a hasonlóságokat és különbségeket, melyek az Artemisz-megállapodás tartalma, valamint a világűrjogi szerződések rendelkezései között felfedezhetőek. Ezt követően annak vizsgálatára kerül sor, hogy a megállapodás milyen hatást gyakorol az öt nagy multilaterális világűrjogi szerződésre.

Kulcsszavak: Artemisz-megállapodás, egyetértési megállapodás, nemzetközi világűrjog, soft law, világűrjogi szerződések


The Relationship of Space Treaties and Artemis Accords

Dalma TAKÓ
lecturer (SZE DFÁJK)

Space law is an increasingly important and dynamically evolving area, governed at international level by five major multilateral international treaties and a growing number of soft law instruments. The latter cathegory includes the so called Artemis Accords, initiated by the United States and signed within the framework of a virtual ceremony on the 13th of October 2020 at the 71st International Astronautical Congress. The document takes the form of a memorandum of understanding (MoU), a type of document, which is becoming more and more widespread in the field of space law. Due to this, some argue that these documents could be a primary tool for the further development of space law. For this reason, it is of particular importance to examine the specificities of MoUs and the impact they have, or could have, on international space law. The paper aims to explore these issues through the analysis of the Artemis Accords. In this context, the paper describes the circumstances of creation and formal characteristics of the document, then explores the similarities and differences between the content of the Artemis Accords and the provisions of Space Treaties. After that, it examines the impact of the Accords on the five major multilateral space treaties.

Keywords: Artemis Accords, international space law, memorandum of understanding, soft law, space treaties

Tovább a teljes tanulmányra - PDF

Vissza / Back